A maximális időtartamú üzletzárás mellé maximális mulasztási bírságot is kiszabott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal budapesti kereskedőre, aki hatszor bukott meg a próbavásárláson – közölte a hivatal. A pénzügyőrök ezúttal sem találtak mindent rendben, az utolsó próbavásárláskor már hatodik alkalommal állapították meg, hogy a vállalkozás elmulasztotta a bevételek bizonylatolását. A sorozatos szabályszegés miatt a NAV a maximális 3 millió forint mulasztási bírságot szabta ki, és a maximális, 60 nyitvatartási napra szóló üzletzárást is elrendelte. A legnagyobb mulasztási bírság alapvetően 2 millió forint, azonban a kereskedő sorozatos szabályszegése miatt kockázatos adózónak minősült, ezért kapta az összeg 150 százalékát, ami ilyenkor a legsúlyosabb intézkedés – áll a közleményben.
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
A parlamenti frakciók megállapodtak az alakuló ülés legfontosabb pontjaiban
Az Országgyűlés május 9-ei alakuló ülését előkészítő keddi tárgyaláson a parlamenti frakcióknak sikerült megállapodniuk a legfontosabb pontokban, már csak technikai részleteket kell véglegesíteni, de...









