Fokozódik a kánikula, térségünkben is. Az országos tisztifőorvos másodfokú hőségriasztásról döntött a HungaroMet Zrt. legfrissebb előrejelzése alapján. Hiszen a következő napokban ismét tartósan 25 Celsius fok fölé emelkedik a napi középhőmérséklet. A riasztás csütörtök éjfélig lesz érvényben. Így a Zemplénben élők számára is fontos hangsúlyozni, hogy fogyasszanak elegendő vizet rendszeresen napközben, kerüljék az alkoholt és a túlzott koffeinfogyasztást! Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között nagyon erős lesz. Kerüljék a tűző napon való tartózkodást, viseljenek szalmakalapot, világos fejfedőt és gondoskodjanak bőrük megfelelő védelméről is! A forróság az egészséges szervezetet is megterhelheti. Csökkenhet a koncentrációs képesség, így rendkívül fontos, hogy a járművezetők a megszokottól óvatosabban, fokozott figyelemmel vezessenek! Elengedhetetlen felhívni a figyelmet arra is, hogy autóban semmiképp, pár percre se hagyjanak gyermeket vagy állatot! A nagy melegben idősebb rokonainkra, ismerőseinkre is figyeljünk oda! Vigyázzunk egymásra!
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Huszonháromszor vonultak ki tűzesetekhez a tűzoltók Borsod-Abaúj-Zemplénben
Huszonhárom alkalommal kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak tegnap Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében az égő növényzet miatt. A legnagyobb tűz mintegy száz hektáron pusztított Arló határában, de Ózd...









