A közbeszédben valamiféle egészen felesleges dologra biztat az, aki Kukutyinba küld zabot hegyezni. A szólásmondás azonban egy igencsak praktikus és ötletes, valóban szükséges tevékenység nyomán alakult ki. Kukutyin ugyanis egy létező helyiség, és valóban meghegyezték ott a zabot.
A Deszk melletti Ferencz-szállás határán állt egykor báró Gerliczy Félix kukutyini gazdasága. A Tápió és a Maros között fekvő terület a folyószabályozást megelőzően bizony számos alkalommal volt kitéve az árvizek jelentette fenyegetésnek. Az 1880-as években leginkább dohány- és zabtermesztéssel foglalkoztak az itt élő parasztok.
A visszaemlékezések szerint a Maros egy ízben igencsak megáradt, és elöntötte a zabtáblákat Kukutyin környékén. A ma Ferencszállás nevet viselő község egykori lakói le is jegyezték a zabhegyezés pontos történetét.
A település a nevét arról a báróról kapta, aki a folyó áradása idején a szegénységben élő, segítségért és munkáért hozzá forduló parasztokat Kukutyinba küldte dolgozni. A monda így szólt:
?A ferencszállási majorba kaptak a bárótú házhelyeket. Mindönkinek adott egy lánc fődet. De nagy szögénység vót ottan. Hát oszt vót egy szögény embör. Bemönt Deszkre, Kérte a bárót, aszongya: ? Lögyön szíves, segíccsön. Olyan szögény vagyok, hogy kúdúni járok. De már a sé használ, nem adnak kenyeret. ? Eriggy ? aszongya ? Kukutyinba zabot högyözni!?
Kukutyinban ugyanis az áradás idején már akkorára nőtt a zab, hogy térdig ért, és teremni kezdett. Aggódtak viszont, hogy a víz alatt tönkremegy, ezért csónakokból kezdték el betakarítani. A zab hegyét késekkel, kaszákkal vágták le, és vitték a szárazra. A megszokotthoz képes lassú és hosszadalmas munka azonban több embert kívánt, ezért a báró többeket küldött a kukutyini ispánhoz, hogy álljanak munkába zabhegyezőként.
A rendhagyó, ám igen leleményes módszer olyannyira bevált, hogy a híre messze földön elterjedt.
forrás: divany.hu
