Önkormányzati, európai parlamenti, valamint nemzetiségi önkormányzati választásokat tartanak június kilencedikén, azaz most vasárnap. Erre felkészülvén letették esküjüket Sátoraljaújhelyen a szavazókörökben működő szavazatszámláló bizottságok tagjai, valamint részt vettek azon a képzésen, mely során a feladatellátásukhoz szükséges információkat tudhatták meg. A városban két szavazókör költözött új helyre, mondta el a Zemplén Televíziónak Dr. Terdik Sándor jegyző, a Helyi Választási Iroda vezetője.
Kezdőlap Önkormányzat Letették a szavazóköri szavazószámláló bizottságok az esküjüket Sátoraljaújhelyen
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Vasútbiztonsági videópályázatot hirdettek középiskolásoknak
Videópályázatot hirdet középiskolások számára a MÁV-csoport és az Országos Balesetmegelőzési Bizottság. A kezdeményezés célja, hogy a fiatalok saját nyelvükön hívják fel a figyelmet a...









