Letették esküjüket a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye 05. számú Országgyűlési Egyéni Választókerület Sátoraljaújhely Város Képviselő-testülete által megválasztott Választási Bizottságának tagjai. Ezt követően a Választási Bizottság megtartotta alakulóülését, megválasztották az elnök és az elnökhelyettes személyét és döntést hoztak 3 feladatkör elnökre való átruházásában. A Választási Bizottság Szabadka Sándor vezetésével 3 rendes és 3 póttaggal biztosítja a választókerületben az országgyűlési választás tisztaságát és jogszerűségét. Szabadka Sándor elnök elmondta, hogy az egyéni választókerületi Választási Bizottság feladata a jelöltek nyilvántartásba vétele, a kampánytevékenység jogszerűségének felügyelete, valamint a választás teljes folyamatának törvényeknek megfelelő biztosítása a kampány kezdetétől egészen a szavazatok összesítéséig.
Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Balesetveszélyes gyermekjelmezt hívtak vissza
Súlyos sérülésveszély miatt visszahívtak egy, a Temun árult gyermek Ninja jelmezt, közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság. A Magyarországon is elérhető jelmez alkarra...








