A végéhez közeledik a Budapest-Belgrád vasútvonal építése, megkezdődött a magyarországi szakasz tesztüzeme – jelentette be Hegyi Zsolt a MÁV-csoport vezérigazgatója pénteken a Facebook-oldalán.A beruházás eredményeként Magyarország egy teljesen megújult, 160 kilométer hosszú, kétvágányú, óránként 160 kilométeres sebességet biztosító fővonallal gazdagodik. Megújultak a sínek, a felső vezeték, az épületek, most kezdődik a „sötét üzem”, két mozdonnyal kipróbálják, hogy a vágányok valóban járhatók-e, és minden úgy működik, ahogy tervezték. A vonalon, amely összeköti Európát Szerbiával Magyarországon keresztül, Budapestről mintegy 3 és fél óra lesz az út a szerb fővárosba. Kiskunhalasig 75 perc, a kelebiai határig pedig másfél óra alatt lehet majd eljutni.
Képforrás: vg.hu









