Kezdőlap Helyi Gazdaság Napelemparkot avattak Szerencsen ünnepélyes keretek között

Napelemparkot avattak Szerencsen ünnepélyes keretek között

Ünnepélyes keretek között avatták fel Szerencsen a Nestlé évi 1,5 gigawattos teljesítményű napelemparkját. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett az eseményen, ahol ismertette, hogy a svájci hátterű vállalat beruházásának értéke 730 millió forint, amelyhez az állam 330 millió forint támogatást nyújtott a Gyármentő Program keretében, ezzel hozzájárulva ahhoz, hogy a szerencsi üzem a saját villamosenergia-igényének 30 százalékát maga tudja fedezni. Szavai szerint ma a magyar családok fizetik a legalacsonyabb energiaszámlákat Európában. A vállalatoknak pedig úgy kedveznek, hogy nagyon komoly beruházásokat hajtanak végre itt, Magyarországon, amellyel a nukleáris és a napenergia-kapacitásokat növelik ? mondta. Továbbá abban is támogatják a vállalatokat, hogy maguk hozzanak létre megújuló energiatermelési kapacitásokat, amelyek működése nyomán az áramigényüket részben saját maguk tudják kielégíteni” – tette hozzá. Ennek kapcsán pedig kifejtette, hogy a Gyármentő Program elindítását is ezek a célok vezérelték, ennek keretében pedig 140 cégnek nyújtottak támogatást a saját energiatermelési kapacitásuk bővítéséhez. A miniszter tudatta, hogy ennek nyomán 390 milliárd forintnyi új beruházás jött létre Magyarországon, és 65 ezer munkahelyet sikerült megvédeni ebben a rendkívül nehéz időszakban.