Új tudományos-ismeretterjesztő programsorozat indul Szerencsen VÁR a Tudomány! címmel. Ennek keretében az első rendezvényt szeptember 18-án, csütörtökön rendezik 17 órától Szerencsen, a Rákóczi-vár színháztermében, mely során Bátoriné dr. habil Misák Marianna előadását hallgathatják meg az érdeklődők, Az arckép mögött ? Lorántffy Zsuzsanna élete az újabb kutatások tükrében címmel. Az előadás I. Rákóczi György feleségének a családban betöltött szerepeire épül. Betekintést nyújt sorsába, vallásos örökségébe és abba, hogyan formálta közösségét, amelynek tagja volt. A rendezvény minden érdeklődő számára nyitott, belépődíj és regisztráció nélkül is látogatható.
Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Huszonháromszor vonultak ki tűzesetekhez a tűzoltók Borsod-Abaúj-Zemplénben
Huszonhárom alkalommal kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak tegnap Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében az égő növényzet miatt. A legnagyobb tűz mintegy száz hektáron pusztított Arló határában, de Ózd...









