Rendkívüli események nehezítik a vasúti közlekedést a Balaton és a főváros között. A Mávinform tájékoztatása alapján Dinnyésnél elromlott a biztosítóberendezés, ami 10-20 perces késéseket okozott. Ezt sikerült megjavítani, így a korlátozásokat feloldották. Lerobbant Kelenföldnél egy Székesfehérvárra tartó G43-as vonat. Az utasok a több mint fél órával később induló Z30-as vonattal folytathatták útjukat. A Keszthelyről Pécsre induló délutáni Fenyves Expresszvonat helyett pedig pótlóbuszok biztosítják az eljutást, ugyanis az csak Balatonszentgyörgytől közlekedik. Odáig pótlóbusszal utazhatnak az utasok a MÁV tájékoztatása szerint.
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Huszonháromszor vonultak ki tűzesetekhez a tűzoltók Borsod-Abaúj-Zemplénben
Huszonhárom alkalommal kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak tegnap Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében az égő növényzet miatt. A legnagyobb tűz mintegy száz hektáron pusztított Arló határában, de Ózd...









