Oláh Ibolyát hatalmas üdvrivalgással és tapssal fogadta a közönség a Budapest Parkban Geszti Péter telt házas koncertjén a minap, amikor elénekelték a 20 évvel ezelőtt debütáló Magyarország című dalt. Az énekesnő elmondta, hogy imádja a rajongóit, és amikor a közönség szemében látja a csillogást, az mindennél jobban feltölti energiával.
?Nagyon fontos, hogy lássam a közönség szemét, érezzem az energiájukat. És ahogy belenéztem a szemükbe azt láttam, hogy élvezték és azt is, hogy végre… Milyen régen énekelte már! Azt beszéltük Petivel, hogy kulturális eseményen nagyon szívesen elénekeljük közösen ezt a dalt? ? magyarázta Ibolya.
Mint kiderült, az énekesnő nem sokat koncertezik, ezért pluszmunkát kellett vállalnia.
Köszönöm szépen, jól vagyok. Sajnos, nem sok helyen tudok fellépni, de ez sem tántorít el. Ősztől csinálom a sanzon önálló estemet, és mellette meg egy picit vállalkozom, mert valamiből meg kell élni ? vallotta be.
Azt konkrétabban nem fejtette ki, hogy jelenleg mivel foglalkozik, és a már 2021-ben említett fuvarozással szerez-e pluszjövedelmet, vagy valami újba fogott-e bele.
forrás: blikk.hu
NEKED AJÁNLJUK
Elindult az Otthon start honlapja
Szombat reggel élesedett az Otthon start honlapja a kormányzati portálon. Itt minden hasznos információ megtalálható arról az otthonteremtési támogatásról, amelyre a rendszerváltás óta nem...