Advent negyedik vasárnapján, december 21-én Sátoraljaújhelyen is ünnepi programokkal várják az érdeklődőket a Rendezvénytéren. A karácsonyváró események fél négykor karácsonyi dalcsokorral kezdődnek Niczky Géza előadásában, majd a Bokréta Művészeti Iskola adventi műsora következik. A délután folyamán gyermekhittel kapcsolatos zenés műsor, adventi gondolatok és ima is helyet kap a történelmi egyházak részvételével. Fellép a Dynamit Dance Company is, X-Mas Show-jukkal. A negyedik adventi gyertyát Dr. Fazekas Márk, Sátoraljaújhely város jegyzője és Trescsula László görögkatolikus parókus gyújtja meg. A rendezvényt kézműves termékek, adventi díszek, forró italok és finom ételek teszik teljessé.
Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Huszonháromszor vonultak ki tűzesetekhez a tűzoltók Borsod-Abaúj-Zemplénben
Huszonhárom alkalommal kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak tegnap Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében az égő növényzet miatt. A legnagyobb tűz mintegy száz hektáron pusztított Arló határában, de Ózd...









