Az első stáción klauzúrában élő nővérek és egy remete szerzetes vette kézbe a keresztet, amelyet fogyatékkal élők és migránsok is vittek a római keresztúton, amelyet a Colosseumnál tartottak nagypéntek este. Ferenc pápa az utolsó pillanatban lemondta részvételét. Ahogyan tavaly is tette, vatikáni lakhelyéről, a Szent Márta-házból követte a keresztutat. Az egyházfő a nagypéntek délutáni liturgián részt vett. A Vatikán rövid közlése szerint az esti távolmaradással az egyházfő egészségét kívánták védeni, mivel szombat este a pápának a virrasztást kell vezetnie a Szent Péter-bazilikában, vasárnap pedig misét mutat be. Hatszáz rendőr és katona felügyelte csak a Colosseum területét, a közeli épületek tetején mesterlövészek voltak – közölték a hatóságok. A Colosseum előtti térre egyenként engedték be az embereket fémdetektoros ellenőrzés után. A közeli metrómegállót lezárták. Utoljára ennyire magas biztonsági készültséget a 2015-ös európai terrortámadások utáni nagypéntek este léptettek életbe. A kiemelt készültség keddig marad érvényben.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Elindult a jelentkezés a 33. Virágos Magyarország versenyre
Elindult a jelentkezés a 33. Virágos Magyarország versenyre. Az ország legnagyobb környezetszépítő kezdeményezésére május 15-éig nevezhetnek a települések. A szervezők hangsúlyozzák: a program ma...









