A Hogyan tudnék élni nélküled? olvasópróbájával indult a megújult Erkel Színház 2026-os éve. A Demjén Ferenc dalainak felhasználásával készült film musicalváltozata februártól kerül a Színház színpadára. A szereposztásban a színház csapatának tagjai mellett feltűnnek a film egyes szereplői is ? persze köztük nagy az átfedés, és többen most debütálnak a musicalszínházban.
?Ez a pillanat is elérkezett? ? kezdte a Hogyan tudnék élni nélküled? olvasópróbáját Szente Vajk, az Erkel Színház vezetője, aki elmesélte, hogy már az induláskor úgy gondolta, hogy a Demjén Ferenc generációkon átívelő örökbecsű dalaira épülő zenés vígjáték a musicalszínházként megújult Erkel színpadán is életre kelhet. Amikor megnéztem a filmet, már éreztem, hogy valószínűleg jól fog működni színházban is ? mondta.
Bár a musicalt csak február közepétől láthatjuk a színházban, a darab máris színháztörténelmet írt: soha egyetlen magyar színházi jegyértékesítés nem ért el ekkora sikert, nem volt még ekkora roham egyetlen előadás jegyeiért sem.
A szövegkönyvet Kirády Attila ötletéből, Goda Krisztina és Kormos Anett forgatókönyve alapján Szente Vajk és Galambos Attila írta.
A Hogyan tudnék élni nélküled? második része november 12-én kerül a mozikba, előtte pedig a filmbéli zenekar, a Kuplung ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.
forrás: blikk.hu
NEKED AJÁNLJUK
Kinek köszönhetjük a magyar trikolórt?
Talán nem sokan tudják, hogy egy orosz nagyhercegnő, a ?legmagyarabb Habsburg?, József Antal János főherceg első feleségének tulajdonítják a magyar zászló színeit.
József élete során...









