Több mint 31 ezer megváltozott munkaképességű embert foglalkoztathatnak 2025-ben rehabilitációs támogatással – közölte a Belügyminisztérium fogyatékosságügyi államtitkára egy televíziós csatornán. Kósa Ádám hozzátette: a támogatásra fordított összeg a 2013-as 35 milliárd forintról 69,5 milliárd forintra nőtt, ez is mutatja, hogy a kormány elkötelezett a fogyatékosság ügye iránt, folyamatosan támogatja a védett foglalkoztatást nyújtó munkahelyeket. Az államtitkár elmondta, a 376 támogatott szervezet között vannak egyesületek, alapítványok, nonprofit és profitorientált cégek egyaránt. Az akkreditáció szerint a foglalkoztatóknak biztosítaniuk kell az akadálymentes munkavégzéshez szükséges feltételeket. A támogatást elsősorban bérekre, valamint a munkafeltételek kialakításának költségeire fordíthatják a munkaadók.
Kezdőlap Országos Gazdaság-Országos Több mint 31 ezer megváltozott munkaképességű embert foglalkoztathatnak 2025-ben támogatással
NEKED AJÁNLJUK
Egymillió 252 ezer ember vett részt a nemzeti konzultációban
A nemzeti konzultációban 1 millió 252 ezer ember vett részt, ami azt mutatja, hogy a magyar közéletben, "van szufla, van érdeklődés", ez pedig a...