Országszerte zajlanak az írásbeli matematika érettségik. Az Eduline beszámolója szerint több mint 79 ezer diák vizsgázik matematikából. A középszintű vizsgán 180 perc áll rendelkezésre, és idén is két feladatlapból áll a dolgozat. Az első részben 45 perc alatt 10-12 feladatot kell megoldaniuk a tanulóknak, főként alapfogalmakra és egyszerű összefüggésekre építve. A diákok többek között exponenciális függvényekkel, gráfokkal, valamint statisztikai feladatokkal is találkoztak: mediánt és kvartilist is kellett számolniuk. Emellett halmazos példák és a kör egyenlete is szerepelt a feladatok között. Az első rész 30 pontot ér, míg a második feladatsorral további 70 pont szerezhető.
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Huszonháromszor vonultak ki tűzesetekhez a tűzoltók Borsod-Abaúj-Zemplénben
Huszonhárom alkalommal kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak tegnap Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében az égő növényzet miatt. A legnagyobb tűz mintegy száz hektáron pusztított Arló határában, de Ózd...









