Új közösségi térrel gazdagodott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat sátoraljaújhelyi intézménye-számolt be róla közösségi felületén a Magyar Máltai Szeretetszolgálat – Észak-Magyarországi Régió. A fejlesztés adományokból valósult meg, és különlegessége, hogy önkéntes fiatalok, az ellátottak és a munkatársak közösen dolgoztak a kialakításán. Az új tér lehetőséget biztosít találkozásokra, beszélgetésekre és közös programokra, így erősítve a közösségi kapcsolatokat. A szervezet hangsúlyozta: a helyszín nemcsak pihenésre szolgál, hanem hozzájárul ahhoz is, hogy az ott élők és a résztvevők megtapasztalják az összetartozás élményét. A szeretetszolgálat köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik támogatásukkal segítették a kezdeményezés megvalósulását.
Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Balesetveszélyes gyermekjelmezt hívtak vissza
Súlyos sérülésveszély miatt visszahívtak egy, a Temun árult gyermek Ninja jelmezt, közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság. A Magyarországon is elérhető jelmez alkarra...








