Sátoraljaújhely Város Önkormányzata adománnyal segíti Parajdot, erről döntöttek a héten a képviselő-testületi ülésen. Szamosvölgyi Péter a város vezetője ezzel kapcsolatban a Zemplén Médiacentrumnak elmondta, hogy egy javaslat alapján döntöttek a pénzbeli adomány mellett, hiszen egy önkormányzat így tud a legjobban segíteni a településnek. A lakosság pedig a turizmussal ? emelte ki a polgármester. Sóvárad már hosszú évek óta testvér települése Sátoraljaújhelynek, néhány kilométerrel arrébb pedig megtalálható Parajd, amelyet néhány héttel ezelőtt öntött el a Korond-patak vize. A parajdi sóbánya székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet évente több százezren keresnek fel. A segítségről elmondta, fontos, hogy már az első időszakban megfelelő támogatásban részesüljenek az érintettek, hogy minél hamarabb talpra tudjon állni a nehéz időszak után a település.
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Huszonháromszor vonultak ki tűzesetekhez a tűzoltók Borsod-Abaúj-Zemplénben
Huszonhárom alkalommal kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak tegnap Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében az égő növényzet miatt. A legnagyobb tűz mintegy száz hektáron pusztított Arló határában, de Ózd...









