Egy éven kétszer találkoznak a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányságon a Balesetmegelőzési Bizottság tagjai. Az év utolsó megbeszéléséhez érkeztek, így többek között az elmúlt év tapasztalatait és a jövő év terveit fogalmazták meg a szakemberek. Sáfrányos György rendőr alezredes, közlekedésrendészeti osztályvezető a Zemplén Médiacentrumnak elmondta, hogy az évértékelő mellett a következő év feladatait is megbeszélik. Kiemelte, hogy idén több tervet is sikerült megvalósítaniuk.
Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Huszonháromszor vonultak ki tűzesetekhez a tűzoltók Borsod-Abaúj-Zemplénben
Huszonhárom alkalommal kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak tegnap Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében az égő növényzet miatt. A legnagyobb tűz mintegy száz hektáron pusztított Arló határában, de Ózd...









