Ritka, mintegy 1700 éves rézpénzeket fedeztek fel régészek egy Hukok nevű izraeli település alatt húzódó titkos alagutakban. Ezeket a járatrendszereket a zsidó népesség búvóhelyként használta a Róma elleni felkeléseik alkalmával ? írja a Live Science.
A római megszállás alatt álló Júdea lakossága az ókorban több alkalommal is fellázadt a birodalom ellen. Az első zsidó?római háború 66-tól 74-ig tartott, a második 115 és 117 között, a harmadik pedig 132 és 136 között zajlott. A most megtalált érmék viszont nem ezek idejéből származnak, hanem egy későbbi, kisebb felkelés korából, amely 351t-től 352-ig tartott, a birodalom keleti provinciáit uraló Constantius Gallus ellen.
Az érméken Constans és II. Constantius császárok arcképei szerepelnek, vagyis az ő uralkodásaik idején verték őket. Ez bizonyítja, hogy az óvóhelyként működő alagutakat évszázadokkal kiásásuk után is használták. Az innen élőkerült 22 darab fémpénzt valaki látszólag nagyon gondosan rejtette el, minden bizonnyal vissza akart térni értük, miután a konfliktusan vége. Ez azonban sosem történt meg.
A mai Izrael területét hosszú évezredek óta lakják, ezért nem meglepő, hogy számos érdekes régészeti lelet kerül elő onnan.
forrás: 24.hu
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Pisztrángfilét hívtak vissza a forgalomból
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság közölte, hogy lisztéria baktérium jelenléte miatt visszahívták az Aldi egyik haltermékét. Az érintett tétel az Almare Seafood füstölt...







