Csak 2021-ben szereztünk tudomást létezéséről, de máris a kihalás fenyegeti a Rice-bálna nevű fajt. A kizárólag a Mexikói-öbölben élő állatnak a legfrisebb felmérések szerint már csak mintegy 50 példánya élhet ? írja az IFLScience.
A szakértők korábban úgy hitték, a Rice-bálnák (Balaenoptera ricei) csak a Bryde-bálnák (Balaenoptera brydei) egy furcsa, elszigetelt populációjának tagjai. 2019 januárjában azonban egyik egyedét partra mosta a tenger Floridában, maradványainak vizsgálatából pedig később kiderült, hogy egy teljesen különálló faj képviselője. Erről a fajról egyelőre meglehetősen keveset tudunk, és lehet, hogy ez így is marad örökre, a Rice-bálnák ugyanis az eltűnés szélén állnak.
Jelenleg súlyosan veszélyeztetettnek számítanak, és mindössze néhány tucatnyi példányuk élhet. Ez számos okra vezethető vissza, napjainkban is megannyi veszély leselkedik rájuk. A halászat, a hajóforgalom és az olajszennyezések mind olyan tényezők, amelyek nem szándékosan ugyan, de rengeteg tengeri emlős vesztét okozzák.
forrás: 24.hu
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Pisztrángfilét hívtak vissza a forgalomból
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság közölte, hogy lisztéria baktérium jelenléte miatt visszahívták az Aldi egyik haltermékét. Az érintett tétel az Almare Seafood füstölt...







