Tokaj belvárosában különleges régészeti leletre bukkantak. Az Aranysas szálló felújítási munkái közben egy több mint másfél évezreddel ezelőtti, szinte sértetlen üvegpohár került elő egy hun kori temetkezés sírjából ? közölte a Herman Ottó Múzeum Régészeti Osztálya. A 4?5. századból származó pohár egy férfi sírjából került elő, amelyet korábban kiraboltak, ám a mellékletként elhelyezett üvegtárgy csodával határos módon épségben maradt. A lelet új fényt vet Tokaj korai történetére, és ritkaságszámba megy a Kárpát-medencében. A feltárást végző Herman Ottó Múzeum idén ünnepli fennállásának 125. évfordulóját, igazgatója, Dr. Szolyák Péter pedig augusztus 20-án a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehette át. A múzeumot idén a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei PRIMA Díj Közönségdíjára is jelölték, amelyre november 5-ig lehet szavazni a VOSZ Borsod honlapján.
Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Sikerrel zárult a 6. Déryné Fesztivál Sátoraljaújhelyen
Több mint 11 ezer látogatót vonzott idén a Déryné Fesztivál, amely július 15. és 18. között négy napon át töltötte meg kulturális programokkal Sátoraljaújhelyt...









