Indiában mintegy ötvenezer biztonsági kamerát törtek fel hekkerek ? közölte a BBC a rendőrség jelentése alapján. A feltört kamerák között egy szülészet rendszere is szerepelt, ahonnan olyan felvételek kerültek ki, amelyeken várandós nők láthatók vizsgálatok közben. A videókat az egyik közösségi média platformon árusították, egy megosztott felvétel pedig közvetlenül a fizetős linkekre irányította az érdeklődőket. A kórház vezetése szerint a kamerákat eredetileg az orvosok védelmére telepítették. Az érintett nők még nem tettek feljelentést az ügyben. A nyomozás egy kiterjedt kiberbűnözői hálózatot tárt fel, amely országszerte érzékeny anyagokhoz jutott hozzá. Szakértők figyelmeztetnek: a rosszul beállított biztonsági kamerák komoly adatvédelmi kockázatot jelenthetnek, ha nem párosulnak megfelelő jelszavakkal és kiberbiztonsági védelemmel.
Cikkünk frissítése óta eltelt 12 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Három ülésnapra kitiltották Pócs Jánost az Országgyűlésből
Három ülésnapra kitiltotta az Országgyűlésből Pócs Jánost, a Fidesz országgyűlési képviselőjét Forsthoffer Ágnes házelnök. A döntés indoklása szerint a politikus több alkalommal zavarta a...








