Ha a piramisokat említjük, a legtöbben Egyiptomra asszociálnak, pedig a világ legtöbb ilyen síremléke nem a Nílus mentén, hanem a szomszédos Szudánban áll, számuk pedig messze meghaladja az egyiptomiakét.
Szudán területén ma 220?255 piramis ismert, míg Egyiptomban legfeljebb 118.
Ezek a kisebb, meredekebb oldalfalú építmények az ókori Kusita Királyság uralkodóihoz köthetők. A Nubia néven ismert régió ? Aswantól egészen a mai Kartúmig ? a Kr. e. 8. századtól komoly hatalmi központtá vált, és innen indultak azok az uralkodók is, akiket a történetírás ?fekete fáraókként? emleget.
A dinasztia első alakja, Piye király Kr. e. 770 körül foglalta el Egyiptomot, és Napata fővárosából irányította birodalmát. A korábbi egyiptomi fáraók mintáját követve ő volt az első kusita uralkodó, aki piramisba temetkezett. A hagyomány aztán gyorsan meggyökeresedett.
Miután a kusiták elveszítették hatalmukat Egyiptom felett, Meroé lett az új központjuk. Itt épült fel a legtöbb nubiai piramis, mintegy 200 darab a Kr. e. 3. századtól kezdve. Ezek között találhatók 41 kusita uralkodó sírjai is, amelyek jellegzetes, karcsú formájukkal külön világot képviselnek a gízai monumentális piramisokhoz képest.
A Kusita Királyság a Kr. u. 4. századig virágzott, ekkor azonban a rómaiakkal és az Akszumi Királysággal folytatott konfliktusok következtében összeomlott. A meroéi piramisok sorsa ezt követően mostohává vált: a 19. században az olasz sírrabló, Giuseppe Ferlini brutális módszerekkel kutatta át őket, súlyos károkat okozva.
A hanyatlást az elmúlt évtizedek polgárháborúi is felgyorsították. A bizonytalan helyzet elriasztotta a turistákat, így a piramisok nem kapták meg azt a figyelmet, amely egy ilyen jelentőségű örökség megérdemelne. Miközben Egyiptom piramisait milliók látogatják, a szudániak továbbra is a világ egyik leginkább alulértékelt ókori kincsei maradnak.
forrás: divany.hu
NEKED AJÁNLJUK
Több mint 100 embert tartóztattak le Lengyelországban a gyermekek védelme érdekében
Több mint száz embert vettek őrizetbe Lengyelországban pedofil anyagok internetes terjesztése miatt ? közölte a lengyel rendőrség kiberbűnözés elleni központi irodája. A ?Game Over?...









