Az Országos Rendőr-főkapitányság közlése szerint a rendőrség felkészülten várja az országgyűlési választást, és feladatait pártpolitikától mentesen látja el. Vasárnap országos törzs működik, emellett a Készenléti Rendőrségnél, valamint a fővárosi és vármegyei rendőr-főkapitányságokon is csapatszolgálati törzseket hoznak létre. A szavazóhelyiségek környezetében folyamatos rendőri jelenlétre lehet számítani, ugyanakkor a rend fenntartása elsősorban a szavazatszámláló bizottság feladata. Szükség esetén a rendőrség intézkedik. A hatóságok biztosítják a fogvatartottak szavazásának feltételeit, valamint a Nemzeti Választási Központ zavartalan működését is. A közlemény szerint a szolgálatot teljesítő rendőrök fegyver nélkül látják el feladataikat a választás napján.
Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Megnyitotta kapuit a McDonald’s étterem Sátoraljaújhelyen
Megnyitotta kapuit a McDonald's Sátoraljaújhelyen. A gyorsétterem megjelenése régóta foglalkoztatta a városban élőket, mostantól pedig a helyiek és a környékről érkezők is igénybe vehetik...









