Országos közlekedésbiztonsági ellenőrzés indul a közutakon. Ennek keretében Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben is fokozott rendőri jelenlétre lehet számítani. A hatóságok elsősorban a tehergépjárműveket, az autóbuszokat és azok sofőrjeit vizsgálják az akció során. A ROADPOL – Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata éves terve alapján a rendőrség november 17. és 23. között az ország teljes területén, így tehát Északkelet-Magyarország közútjain is, fokozott ellenőrzést tart. A ROADPOL Truck & Bus művelet idején kiemelten figyelik a vezetési és pihenőidőre vonatkozó előírások betartását, a veszélyes áruk szállításának szabályosságát, valamint a beutazás és belföldi tartózkodás jogszerűségét.
Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Balesetveszélyes gyermekjelmezt hívtak vissza
Súlyos sérülésveszély miatt visszahívtak egy, a Temun árult gyermek Ninja jelmezt, közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság. A Magyarországon is elérhető jelmez alkarra...








