Egy új, több millió embert érintő kutatás szerint az éjszakánként 7-8 óra alvás lehet az ideális tartomány a demencia kockázatának mérsékléséhez. A kanadai York Egyetem kutatói 69 korábbi tanulmány adatait elemezték, és összefüggést vizsgáltak az alvás hossza, a fizikai aktivitás és az ülve töltött idő, valamint a kognitív hanyatlás között. Az eredmények szerint a 7 óránál kevesebb alvás 18 százalékkal, míg a 8 óránál több alvás 28 százalékkal növelte a demencia kockázatát. Emellett a kevés mozgás és a napi 8 óránál hosszabb ülés is kedvezőtlen hatásúnak bizonyult. A kutatók hangsúlyozzák: ezek összefüggések, nem közvetlen ok-okozati bizonyítékok. Ugyanakkor az eredmények arra utalnak, hogy a rendszeres testmozgás, a kevesebb ülés és a megfelelő alvás együtt hozzájárulhat az agy egészségének megőrzéséhez.
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Huszonháromszor vonultak ki tűzesetekhez a tűzoltók Borsod-Abaúj-Zemplénben
Huszonhárom alkalommal kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak tegnap Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében az égő növényzet miatt. A legnagyobb tűz mintegy száz hektáron pusztított Arló határában, de Ózd...









