A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából a Rákóczi Szövetség szervezésében több ezer középiskolás vesz részt megemlékezéseken és közösségi programokon a Kárpát-medencében. Június 4-én mintegy ezer diák érkezik a Kárpát-medence hatvan középiskolájából Sátoraljaújhelyre. A fiatalok a Rákóczi Táborban és a Magyar Kálvárián közösen emlékeznek a trianoni békediktátum évfordulójára, valamint a magyarság összetartozására. Az ünnepi program délelőtt 10 órakor kezdődik a Magyar Kálvárián. Ezt követően a résztvevő diákok településeik neveit jelképezve kötik össze a Magyar Kálváriát a Nemzeti Összetartozás Hídján keresztül a Rákóczi Táborral. A rendezvény részeként délután átadják a Rákóczi Tábort bővítő Kozma Imre parkot is. A megemlékezéssel párhuzamosan a Rákóczi Szövetség Diákutaztatási Programjának támogatásával további mintegy 2500 középiskolás látogat el a Kárpát-medence különböző magyar iskoláiba, hogy közösen emlékezzenek a Nemzeti Összetartozás Napján.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
A gazdák figyelmeztetnek, hogy veszélyes felmászni a szénabálákra
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara arra figyelmeztet, hogy a közösségi médiában népszerű szénabálás fotók készítése komoly veszélyeket rejt. A szakemberek hangsúlyozzák: a széna- és szalmabálák...









