Víztakarékosságra kérik a lakosságot, a vállalkozásokat és a turistákat Horvátországban, mert a tartós aszály miatt az elmúlt négy évtized egyik legalacsonyabb vízszintjét mérték a helyi vízbázisokon. A hatóságok arra kérik a fogyasztókat, hogy a nyár végéig csökkentsék a kertek, pázsitok és egyéb zöldfelületek öntözését, korlátozzák a medencék feltöltését, és mellőzzék az ivóvíz minden indokolatlan használatát. A közterületek öntözésére fordított vízmennyiséget legalább harminc százalékkal visszafogják. A vízellátó rendszer más térségek hálózatához is kapcsolódik, ahonnan szükség esetén pótolható a hiányzó víz egy része, de ennek kapacitása korlátozott. A vízhiányt elsősorban a téli és tavaszi csapadék elmaradása okozza. Idén mintegy harminc százalékkal kevesebb eső esett a megszokottnál. A hatóságok egyelőre nem rendeltek el kötelező vízkorlátozást, és abban bíznak, hogy a lakosság és a turisták együttműködésével ez elkerülhető lesz.
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Három ülésnapra kitiltották Pócs Jánost az Országgyűlésből
Három ülésnapra kitiltotta az Országgyűlésből Pócs Jánost, a Fidesz országgyűlési képviselőjét Forsthoffer Ágnes házelnök. A döntés indoklása szerint a politikus több alkalommal zavarta a...








