Hagyományőrző programmal várja az érdeklődőket augusztus 20-án a pálházi kisvasút. Az ÉSZAKERDŐ Zrt. és a Füzéri Hadtörténeti és Helytörténeti Kör közös rendezvényén, az Isonzótól a Don-kanyarig: élő történelem a pálházi kisvasúton elnevezésű eseményen történeti haditechnikai eszközökkel megrakott katonavonatok közlekednek Pálháza és Rostalló között. A szerelvényeket Kőkapu megállóhelyen és Pálháza állomáson is meg lehet majd tekinteni, ahol korhű ruhába öltözött hagyományőrzők mutatják be a kiállított eszközöket. A különleges járatok két alkalommal indulnak mindkét irányban, a vonatok normál díjszabással vehetők igénybe, a szabad helyek erejéig. A nap további részében a kisvasút a megszokott menetrend szerint közlekedik. A részletes menetrend az ÉSZAKERDŐ Zrt. honlapján érhető el.
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Három ülésnapra kitiltották Pócs Jánost az Országgyűlésből
Három ülésnapra kitiltotta az Országgyűlésből Pócs Jánost, a Fidesz országgyűlési képviselőjét Forsthoffer Ágnes házelnök. A döntés indoklása szerint a politikus több alkalommal zavarta a...








