Zajlik az V. "?Zempléni Erők" Honvédelmi, Sport és Élménytábor Sátoraljaújhelyen. Az ötnapos programot a Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség rendezi a Sárospataki Rákóczi Diáksport Egyesülettel közösen, a Honvédelmi Sportszövetség támogatásával. Idén harminc gyermek vesz részt a táborban, ahol a honvédség, a tűzoltóság és más rendvédelmi szervek munkájával ismerkedhetnek meg. A résztvevők emellett csapatversenyeken és gyakorlati foglalkozásokon fejlesztik állóképességüket, együttműködési készségüket és olyan ismereteket szereznek, amelyek a mindennapokban is hasznosak lehetnek. A szervezők célja, hogy a fiatalok élményeken keresztül kerüljenek közelebb a honvédelemhez és a polgári védelemhez-mondta rádiónknak Gaál Imre a szövetség szakmai titkára.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
November elején rendezik a Zemplén-ralit
November 6. és 8. között megrendezik a Zemplén-ralit, az országos bajnokság idei utolsó futamát Szerencsen és környékén, ahol eldől az abszolút bajnoki cím sorsa.A...









