Kifulladni látszik az árrobbanás a hazai lakáspiacon, a folyamat a fokozatos normalizálódás irányába mozdult el, derül ki a Zenga.hu legfrissebb elemzéséből. Júliusban ugyan még emelkedtek a hirdetési árak, de az éves növekedés üteme országosan és Budapesten is lassult. A fővárosban egy hónap alatt 0,3 százalékkal, országosan 0,2 százalékkal nőttek az árak. Az átlagos négyzetméterár Budapesten már közelíti az 1,5 millió forintot, országosan pedig 990 ezer forint körül alakul. A megyék között azonban jelentős különbségek vannak. Míg Zala megyében már olcsóbbak lettek a lakások, addig Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében továbbra is kiemelkedő a drágulás: az árak éves szinten 30 százalék felett emelkedtek. Az új építésű lakásoknál még mindig tart az áremelkedés: Budapesten egy hónap alatt több mint 1 százalékkal nőtt az átlagos négyzetméterár, ami már eléri az 1,83 millió forintot. Ezzel szemben a Balaton környékén kisebb csökkenést tapasztaltak. A szakértők szerint a piac kezd kiegyensúlyozottabbá válni, de egyes térségekben, így vármegyénkben is, továbbra is erős az árnövekedés.
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Három ülésnapra kitiltották Pócs Jánost az Országgyűlésből
Három ülésnapra kitiltotta az Országgyűlésből Pócs Jánost, a Fidesz országgyűlési képviselőjét Forsthoffer Ágnes házelnök. A döntés indoklása szerint a politikus több alkalommal zavarta a...








