Az ország mintegy félszáz pontján figyelemfelkeltő kampánynapot tart szerdán a Magyar Talajtani Társaság. A termőtalaj állapotára és fontosságára szeretné felhívni a közvélemény figyelmét – jelentette be közleményében az Agroinform.hu. Az MTT szakemberei talajszelvényt ásnak ki és bemutatják a talaj működését. Az Agroinform.hu rámutat: az intenzív művelési technológiák miatt a hazai termőföldek nagy részén fokozatosan esik vissza a termőképesség, valamint víz- és szénmegkötő kapacitás. Ez a talaj szervesanyag-tartalmának csökkenésére és a talajszerkezet leromlására vezethető vissza. Dobos Endre, az MTT elnöke a közleményben kiemelte: a művelésből kivont, a túlművelés és az elhibázott vegyszerhasználat, továbbá a klímaválság miatt eltűnt, tönkrement termőföldek Európában is riasztó arányt mutatnak. A kontinens talajainak legalább 60-70 százaléka beteg, és nem állnak jól a magyarországi termőtalajok sem, hiszen a művelt talajok 90-100 százaléka érintett az úgynevezett talajdegradációs folyamatokban. Dobos Endre hangsúlyozta: a talajszerkezet visszaállítása a regeneratív gazdálkodással érhető el, amely a víz elfolyását 50 százalékkal, az eróziót akár 90 százalékkal is képes mérsékelni, miközben a talajban újból felhalmozódó szervesanyag tartósan szén-dioxidot von ki a levegőből.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Térségünkben marad az esős idő
Szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, a látási viszonyok javulnak, a nap nagyrészében napos-gomolyfelhős időre készülhetünk. Itt, északkeleten helyenként záporokra, zivatarokra számíthatunk, másutt kicsi a csapadék...