A katonai pályát hivatott népszerűsíteni, az az előadás, melyet a Magyar Honvédség Altiszti Központjának munkatársai tartottak a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Gimnáziumban a 11. évfolyamos diákok számára. A Szentendrén található intézményben érettségit követően egy éves képzésben vehetnek részt a hallgatók. Tanulmányaik mellett havi bruttó 520 ezer forint ösztöndíjban részesülnek, étkezési, lakhatási támogatást kapnak illetve ruházatot. Kababik Edina a középiskola igazgatója szerint a honvédségnél mindenki kamatoztatni tudja saját szakmai tudását is.
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Térségünkben marad az esős idő
Szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, a látási viszonyok javulnak, a nap nagyrészében napos-gomolyfelhős időre készülhetünk. Itt, északkeleten helyenként záporokra, zivatarokra számíthatunk, másutt kicsi a csapadék...