A ?Lavotta 260? emlékév jegyében tartott előadást ?A verbunkos, mely segített magyarrá lenni? címmel Dombóvári János a Lavotta János Alapfokú Művészeti Iskola növendékei és szüleik számára. A sátoraljaújhelyi hegedűművész életét, hivatását a Tállyán nyugvó verbunkos-szerző, hegedűvirtuóz, az első színházi karmester, házitanító életműve kutatásának szentelte. A zenei bemutatóval egybekötött programon pedig bemutatta Lavotta János életművét, zeneirodalomba betöltött szerepét a hallgatóságnak. A Lavotta János Alapfokú Művészeti Iskola alapítója, korábbi igazgatója egy olyan szóló hegedű műsort állított össze erre a napra, melyet maga a 18. század végén 19. század elején élt zeneszerző is játszhatott.
Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Térségünkben marad az esős idő
Szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, a látási viszonyok javulnak, a nap nagyrészében napos-gomolyfelhős időre készülhetünk. Itt, északkeleten helyenként záporokra, zivatarokra számíthatunk, másutt kicsi a csapadék...