Több mint 100 országban, több mint 36 ezer egységgel áll a vendégek rendelkezésére az az étteremhálózat, amely a közeljövőben Sátoraljaújhelyen is gyorséttermet épít. A világ egyik legismertebb étteremláncának beruházása régiós szerepét tekintve jelentős előrelépést jelent, hiszen az étterem 50 kilométeres körzetben egyedülálló módon nyújtana élményt a környék lakóinak, és létesítene további új munkahelyeket – hangzott el azon a sajtótájékoztatón amelyet Szamosvölgyi Péter polgármester és Dankó Dénes alpolgármester tartott a héten. Dankó Dénes alpolgármester elmondta, hogy több megkeresés volt már a lakosság irányából, hogy ilyen vagy ehhez hasonló gyorsétterem lánc épüljön városunkban. Emellett a beruházás fontos visszajelzés Sátoraljaújhely gazdasági erejét tekintve is, hiszen annak helyszínéről egy multinacionális cég elsősorban egy átfogó piacelemzés alapján dönt, mielőtt megkezdi a beruházást.
A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a közeljövőben megszületik minden olyan döntés, amely szükséges ahhoz, hogy ténylegesen elindulhasson a beruházás.
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Sátoraljaújhelyi versenyző nyerte meg hazai pályán az országos BMX flatland bajnokság...
Kaposvári Martin sátoraljaújhelyi versenyző nyerte meg hazai pályán az országos BMX flatland bajnokság második fordulóját. A sátoraljaújhelyi Jégcsarnokban az elmúlt hétvégén nem a korcsolyásoké...