A bevándorlási politika szigorításáról fogadott el új törvényt Portugália májusban megválasztott parlamentje. Az új rendelkezések értelmében munkavállalói vízumot a jövőben csak magasan képzett bevándorlók kaphatnak, és a családegyesítés feltételei is szigorodnak. A bevándorlók többségét képező brazilok a jövőben nem vehetik igénybe azt a jogszabályt, amelynek révén Portugáliába érkezésük után rendezhették a helyzetüket. A parlament arról is szavazott, hogy új részleget hoznak létre a rendőrségen belül, amelynek az lesz a feladata, hogy küzdjön az illegális bevándorlás ellen, és szervezze meg az engedéllyel nem rendelkező bevándorlók kitoloncolását. A kormány törvényjavaslatainak harmadik fejezetéről, amely a portugál állampolgársághoz való jutást lenne hivatott nehezíteni, további parlamenti vitákat folytatnak.
Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
A parlamenti frakciók megállapodtak az alakuló ülés legfontosabb pontjaiban
Az Országgyűlés május 9-ei alakuló ülését előkészítő keddi tárgyaláson a parlamenti frakcióknak sikerült megállapodniuk a legfontosabb pontokban, már csak technikai részleteket kell véglegesíteni, de...









