A Szerencsi Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntett miatt nyomoz egy 31 éves tiszalúci férfival szemben, közölte a police.hu. A szerencsi rendőrök július 9-én egy sofőrt állítottak meg a lakása előtt. Az autó átvizsgálása során a járőrök közel egy gramm növényi törmeléket, fehér, por állagú anyagot, digitális mérleget találtak. A lakásban végzett kutatás során majdnem két gramm fehér, kristályos anyagot foglaltak le. Az egyenruhások a garázsban két férfit találtak, akiket kábítószer fogyasztás gyanúja miatt előállítottak a kapitányságra. A dílerrel szemben egy korábbi kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt az ügyészség bűnmegelőzési felügyeletet rendelt el. A szerencsi nyomozók a 31 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, a bíróság pedig letartóztatta, számoltak be az oldalon.
Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
A parlamenti frakciók megállapodtak az alakuló ülés legfontosabb pontjaiban
Az Országgyűlés május 9-ei alakuló ülését előkészítő keddi tárgyaláson a parlamenti frakcióknak sikerült megállapodniuk a legfontosabb pontokban, már csak technikai részleteket kell véglegesíteni, de...









