Kezdőlap Országos Gazdaság-Országos A fásítás az egyik legjobb eszköz a klímaváltozás ellen

A fásítás az egyik legjobb eszköz a klímaváltozás ellen

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az erdőtelepítés, a fásítás az egyik legjobb eszköz a klímaváltozás negatív hatásainak kompenzálására – mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonszárszón. Tarpataki Tamás a Településfásítási program részeként a nagyközség Vízpart utcájában tartott faültetésen hangsúlyozta: a program közösségi tevékenységgé teszi a faültetést, eredményeként szebb, barátságosabb lesz az élettér, a klímavédelmi célokhoz pedig „akár egyetlen fa elültetésével is hozzá tudunk járulni”. A helyettes államtitkár utalt rá, hogy az AM 2019-ben indította útjára az Országfásítási programot, amelyben támogatott módon már több mint 44 ezer hektár új erdőt telepítettek. A 2020-ban startolt Településfásítási programban a 10 ezernél kisebb létszámú települések igényelhetnek 10-30 fát, e kezdeményezésnek köszönhetően 2 milliárd forint támogatásból 1500 településen 46 ezer sorfa elültetésére került sor az elmúlt három évben – tette hozzá. Tarpataki Tamás kiemelte, hogy az Országos Erdészeti Egyesület által koordinált Településfásítási programra idén 550 millió forintot költenek, 10 ezer fát osztanak szét.