Az olasz oktatási minisztérium jogszabályt vezet be annak megtiltására, hogy tanítási szünetet tartsanak a hivatalosan el nem ismert vallású diákok miatt, például az iszlám böjti hónap, a ramadán idején – jelentette be az olasz oktatási miniszter, miközben egy Milánóhoz közeli általános iskola szünetet tartott az iszlám ünnep zárónapján. Elmondta, hogy a legutóbbi kormányülésen felmerült az olasz állam által nem hivatalos vallásként számon tartott vallások szokásai és ünnepei miatti oktatási szünet kérdése. A kormány támogatja a helyzet rendezését – tette hozzá a miniszter. Azonban korábban többször figyelmeztette a szóban forgó iskola igazgatóját, hogy egyetlen oktatási intézmény sem vezethet be önállóan szünetet, ünnepnapnak kiáltva ki az Olaszországban hivatalosan el nem ismert vallások ünnepeit.
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Térségünkben marad az esős idő
Szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, a látási viszonyok javulnak, a nap nagyrészében napos-gomolyfelhős időre készülhetünk. Itt, északkeleten helyenként záporokra, zivatarokra számíthatunk, másutt kicsi a csapadék...