Kezdőlap Helyi Esemény Bárdos Sarolta,tokaji borvidék borász lett a Borászok Borásza 2024-ben

Bárdos Sarolta,tokaji borvidék borász lett a Borászok Borásza 2024-ben

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Bárdos Sarolta,a tokaji borvidék borásza lett a Borászok Borásza 2024-ben. A díjat 2007-ben alapította Rókusfalvy Pál a Kárpát-medence borászai számára. Ez az elismerés alapvetően különbözik az összes eddigi borászoknak szóló díjtól, itt ugyanis nem szervezetek szavaznak vagy döntenek, hanem maguk a borászok választják ki maguk közül egy-egy szavazatukkal a legjobbat, a Borászok Borászát.Kiváló borászok nélkül a legősibb szőlőfajtákból és a legkedvezőbb évjáratok terméséből sem születnének minőségi borok – hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Borászok Borásza díj átadóján szombaton Budapesten. A köztársasági elnök, aki a gála fővédnöke is úgy fogalmazott: „a bor örökség, a táj ízének közvetítője, egyediségének őrzője, a bor titok, szakralitás”.Bárdos Sarolta a díj átvételekor úgy fogalmazott:

Tokajban jó bort készíteni kötelesség. Mint ahogyan az is, hogy ápoljuk hagyományainkat, és a világ minden részére eljuttassuk azt az üzenetet, hogy Tokajban csoda terem a szőlőtőkéken.

Képforrás: MTI