Vasárnap este 19 órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az országgyűlési választáson az ország 3154 településén és a budapesti kerületek szavazóköreiben. Azok a választók, akik a záráskor még sorban álltak, leadhatták voksukat. A szavazókörök lezárását követően a szavazatszámláló bizottságok megkezdték az urnák előkészítését és bontását. Ellenőrzik a plombákat, rögzítik a részvételi adatokat, és jegyzőkönyveket készítenek. Ezt követően különválogatják a fel nem használt, az érvénytelen és az érvényes szavazólapokat, majd jelöltenként és listánként számolják össze a voksokat. Minden számolást legalább kétszer ellenőriznek. A külképviseleti és átjelentkező szavazatokkal érintett 106 szavazókörben az urnák bontása később történik meg. Az országos eredményt a Nemzeti Választási Bizottság állapítja meg.
Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Megnyitotta kapuit a McDonald’s étterem Sátoraljaújhelyen
Megnyitotta kapuit a McDonald's Sátoraljaújhelyen. A gyorsétterem megjelenése régóta foglalkoztatta a városban élőket, mostantól pedig a helyiek és a környékről érkezők is igénybe vehetik...









