A Maria nevet kapta, és elefántcsontparti édesanyától jött világra a kislány, aki az utóbbi ötvennégy évben az első szülött volt az olaszországi Lampedusa szigetén, ezért díszpolgárságban részesítik – jelentette be a polgármester. Lampedusán utoljára 1970-ben született gyerek. A polgármester szavai szerint annyira rendkívüli eseményről van szó, hogy úgy döntöttek, díszpolgári címet adnak a kislánynak, valamint a városközpontban található játszóteret is róla nevezik el. Hozzátette: számtalan csecsemő és kisgyerek érkezik a migránsokkal teli csónakokon és hajókon a sziget partjaira, és az sem számít ritkaságnak, hogy a nők a tengeri átkelés közben hozzák világra gyermekeiket. Lampedusán azonban az utóbbi ötvennégy évben nem született gyermek. A helyi nők kivétel nélkül a szomszédos Szicília kórházaiba járnak át szülni, mivel Lampedusán nincsen erre alkalmas kórház.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Térségünkben marad az esős idő
Szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, a látási viszonyok javulnak, a nap nagyrészében napos-gomolyfelhős időre készülhetünk. Itt, északkeleten helyenként záporokra, zivatarokra számíthatunk, másutt kicsi a csapadék...