Minden korábbinál hamarabb kezdődhet idén a közvetlen agrártámogatások előlegfizetése. Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszer-gazdasági miniszter bejelentése szerint az utalások már augusztus közepén elindulhatnak, az előleg mértéke pedig akár a támogatás 75 százaléka is lehet. Az első kifizetések augusztus 14-én kezdődnek a tejágazat termeléshez kötött támogatásával. A mintegy 2800 érintett gazdálkodó összesen több mint 14 milliárd forintot kaphat, a támogatás legmagasabb összege állatonként 88 ezer forint lehet. Augusztus végén az alaptámogatás és az újraelosztó támogatás előlegeinek kifizetése is megkezdődik. Ez csaknem 106 milliárd forintot érint, az alaptámogatás maximális összege hektáronként több mint 36 ezer forint lehet. A kifizetések szeptemberben és október első felében is folytatódnak.
Kezdőlap Országos Gazdaság-Országos Már augusztus közepén indulhat az agrártámogatások előlegfizetése
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Három ülésnapra kitiltották Pócs Jánost az Országgyűlésből
Három ülésnapra kitiltotta az Országgyűlésből Pócs Jánost, a Fidesz országgyűlési képviselőjét Forsthoffer Ágnes házelnök. A döntés indoklása szerint a politikus több alkalommal zavarta a...








