Pénteken még erősen felhős, borult lesz az ég és többfelé, többször kell esőre számítani, akár zivatar is kialakulhat. Szombaton és vasárnap azonban már sok lesz a napsütés, olykor élénk széllel és 22-27 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletekkel – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből. Pénteken főként az ország délnyugati felében kell számítani ismétlődő esőre, záporesőre, néhol zivatar is lehet. Északkeleten, keleten a legkisebb a csapadék esélye, más helyeken, illetve a tartósabban csapadékos délnyugati részeken akár nagyobb területen hullhat kiadós mennyiség. A csapadékhajlam a nap második felében fokozatosan csökken.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Térségünkben marad az esős idő
Szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, a látási viszonyok javulnak, a nap nagyrészében napos-gomolyfelhős időre készülhetünk. Itt, északkeleten helyenként záporokra, zivatarokra számíthatunk, másutt kicsi a csapadék...