Nyugodt, kellemes tavaszi időre készülhetünk a hétvégén. Pénteken még többfelé gomolyfelhők zavarhatják a napsütést, és főként az ország keleti, északkeleti részén záporok, zivatarok is kialakulhatnak. A szél élénk, helyenként erős, zivatarok környezetében akár viharos is lehet, a csúcshőmérséklet 19 és 24 fok között alakul. Szombaton már többnyire derült, napos idő várható, csapadék nélkül. Az északias szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik. Hajnalban 4-9, délután 18-23 fokot mérhetünk. Vasárnap a nap első felében még marad a gomolyfelhős, napos idő, majd délutántól nyugat felől megnövekszik a felhőzet. A Dunántúlon később eső, zápor is előfordulhat. A hőmérséklet 16 és 23 fok között alakul, a szél pedig többfelé élénk lesz.
Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Három ülésnapra kitiltották Pócs Jánost az Országgyűlésből
Három ülésnapra kitiltotta az Országgyűlésből Pócs Jánost, a Fidesz országgyűlési képviselőjét Forsthoffer Ágnes házelnök. A döntés indoklása szerint a politikus több alkalommal zavarta a...








