A legtöbben azonnál rávágják, hogy a nándorfehérvári győzelem emlékére, de tévesen.
A csatához valóban nagyon közeli esemény köthető a déli harangozáshoz, és ez a történelmi feljegyzésekből egyértelműen kiderül. A XV. századhoz köthető, amikor Magyarország harcban állt az Oszmán Birodalommal. Ekkor számos külső segítség is érkezett hazánkba, amelynek hatására sokan fegyvert is ragadtak, de erőre kaptak a pápai bulla kihirdetése után is, amely III. Kallixtus pápához köthető.
Az aprócska flottája mellett kiadta azt a bullát, amelyben bűnbocsánatot ígért azoknak, akik imáikkal segítik a kereszteseket. Ebben elrendelte azt is, hogy a délután 3 órakor történő nona és vesperas nevű harangszó között harangozzanak pluszban harmadszor is.
Ebből derült ki, hogy először nem is délben kongatták a harangokat, ez csak évekkel később lett szokás. Igaz, hogy az 1457-es zsinaton a nándorfehérvári csata után már a ?déli harangszóról? hoznak rendelkezést, de a bullát közel egy hónappal előtte már kihirdették. Magyarországra viszont ez csak a győzelem után jutott el a néphez, emiatt él a köztudatban a déli harangszó úgy, hogy az a nándorfehérvári diadal emlékét hirdeti.
forrás: agytoro.hu
Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
A Szerencs és Sátoraljaújhely közötti vasútvonalon késésekre kell számítani
A Szerencs és Sátoraljaújhely közötti vasútvonalon késésekre kell számítani. Délután 14 óra 4 perckor Szerencsről Sátoraljaújhelyre tartó személyvonat egyik kocsijának alján tűz keletkezett Sárospatak...