Különleges ünnepi programokra készülnek Tokajban és Miskolcon. Tokajban idén is elindul a Mikuláshajó, amely a Halra Bor Étterem alatti kikötőből közlekedik a Tiszán. A szervezők tájékoztatása szerint a program interaktív előadást, ajándékosztást és fotózási lehetőséget kínál a gyerekeknek. A járatok november 29. és december 7. között indulnak, naponta három alkalommal, 11 órakor, 13 óra 30 perckor és 15 órakor. A műsort a miskolci Montázs Színházi Műhely mutatja be. Amennyiben a hajó köd miatt vagy más okból nem tud elindulni, az előadást a kikötőben tartják meg, a jegyek pedig a következő évben is felhasználhatók. Miskolcon ezzel párhuzamosan a Diósgyőri Mikulásvonat is közlekedik. A lillafüredi Mesebirodalom november 27. és december 14. között fogadja a látogatókat. A szervezők elmondása szerint a program idén is találkozási lehetőséget biztosít a Mikulással, és meglepetéseket tartogat az érkezők számára. A két rendezvény a térségben évek óta kiemelt családi programnak számít, és az adventi időszak egyik fő vonzerejét jelenti Borsod-Abaúj-Zemplénben.
Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Huszonháromszor vonultak ki tűzesetekhez a tűzoltók Borsod-Abaúj-Zemplénben
Huszonhárom alkalommal kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak tegnap Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében az égő növényzet miatt. A legnagyobb tűz mintegy száz hektáron pusztított Arló határában, de Ózd...









