Hétfőn és várhatóan még kedden is működhet a paksi atomerőmű utolsó, 240 megawatt teljesítményű turbinája, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Elmondása szerint a paksi mérnököknek sikerült néhány centiméterrel megemelniük a vízkivételi műnél a vízszintet, így egyelőre fenntartható az áramtermelés. A Duna rendkívül alacsony vízállása miatt azonban továbbra is fennáll az erőmű teljes leállításának lehetősége. A kormányfő hozzátette: a szakemberek a nukleáris biztonság elsődlegessége mellett dolgoznak a működés fenntartásán, miközben az országban rekordmeleg és fokozódó energiaigény várható. A lakosságot arra kérik, hogy a halasztható áramfogyasztást lehetőség szerint délután 5 és este 10 óra között ütemezzék át.
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Három ülésnapra kitiltották Pócs Jánost az Országgyűlésből
Három ülésnapra kitiltotta az Országgyűlésből Pócs Jánost, a Fidesz országgyűlési képviselőjét Forsthoffer Ágnes házelnök. A döntés indoklása szerint a politikus több alkalommal zavarta a...








