Kezdőlap Helyi Sport Április 30-án zárul a jeges szezon Sátoraljaújhelyen

Április 30-án zárul a jeges szezon Sátoraljaújhelyen

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Április végén zárul a jeges idény Sátoraljaújhelyen. Addig azonban van még dolga a Zempléni Hiúzok gyerek és felnőtt csapatainak, ugyanis most zárulnak a bajnokságok. Az U14-es csapat szépen helyt állt a 2023/2024-es szezonban és a felnőttek teljesítménye is pozitívan értékelhető. A Zempléni Hiúzok csapata ezen a hétvégén, hazai pályán zárja az évadot. A Kárpáti Farkasok csapatával játszanak. A mérkőzésen az 5. és 6. hely sorsa dől el. Április 30-tól pedig rövid technikai szünet következik a sátoraljaújhelyi Jégcsarnok üzemeltetésében, de addig Séra Zoltán edző szerint az a legfontosabb, hogy a gyerekek megmutassák mit tanultak.Május első napjától szárazedzéseket tartanak majd az edzők a gyerekeknek a tanítási év végéig, a nyár közepétől pedig újra jégen gyakorolhatnak a jeges sportokat űző fiatalok és felnőttek a Jégcsarnokban.