?Sátoraljaújhely mindig is kereskedelmi város volt, így a mostani beruházás egy újabb lépés a növekedéshez? hangzott el azon az eseményen, ahol több új üzlet alapkövét helyezték el ünnepélyes keretek között, a város kereskedelmi övezetében. A kivitelezés első ütemében egy 900-, és egy 1000 négyzetméteres üzlet épül. Ezeket várhatóan az év végéig be is fejezik. Karkus János a kivételező cég ügyvezető igazgatója elmondta, hogy amellett, hogy az üzletek széles áru kínálattal várják majd a vásárlókat, több új munkahelyet is teremtenek ezzel.
Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely polgármestere elmondta, hogy a munkahelyteremtés mellett fontos megemlíteni azt is, hogy a családoknak a bevásárlások miatt nem kell majd több kilométert utazniuk, hanem szinte mindent egy helyen megtalálhatnak majd, legyen szó ruházatról vagy ajándékok vásárlásáról.